Térkép
Ingatlanok
Állásajánlatok
Egészségügy
school Oktatás

Legfrissebb híreink

2018-10-22

Trükkök, praktikák a konyhában

Révész József olimpia ezüstérmes mesterszakács előadása a Pincejáraton

2018-10-21

Egészséges Budapest Program: közel kétszázmilliós fejlesztés a budafok-tétényi szakrendelőben

Az összegből orvostechnikai és informatikai fejlesztéseket valósítanak meg a Káldor Adolf Szakrendelőben.

2018-10-21

Csipa és a Kisamerika

A Hooligans frontembere a hobbizenekarával lép fel a Klauzál Házban

Programok

Polgármester


Igazunk…

A magyar történelem egyik legizgalmasabb és egyben legszomorúbb időszaka az 1956-os forradalom volt.

Az ötvenes évek szürke, lódenkabátos, szomorú Magyarországán kilátástalanul tengette életét a lakosság túlnyomó többsége. A tömegeknek – ha néhányan hittek is valaha a szovjet mintájú kommunizmus mindenki számára üdvözítő voltában – addigra rég szembesülniük kellett a valósággal: jólét helyett nyomor, szabadság helyett rabság, függetlenség helyett gyarmati lét, a „mindenkinek egyformán lesz” ígérete helyett a „senkinek egyformán nincs” világa köszöntött az országra.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc történetének néhány lapja Budafok-Tétényben íródott. Éppen ezért feladatunk, hogy az eseményekre méltó módon, a hősök áldozatai előtt tisztelettel adózva emlékezzünk az évfordulón. Az önkormányzat által most megjelentetett helytörténeti könyvet lapozgatva megismerhetjük, hogy mi történt a kerületben 1956 őszén. Egy izgalmas eseményt ragadok ki a könyvből:
 Kevesen tudják, hogy a forradalom letörésére bevonult szovjet alakulatokkal szemben november 4 – 8. között fegyveres ellenállás bontakozott ki a kerületben.

Budafoki ifjak – szakmunkások, gimnazisták, egyetemisták – ragadtak fegyvert, céljuk a Székesfehérvár felöl a belváros irányába vonuló szovjet csapatok feltartóztatása volt. A Balatoni úton, az egykori Panoráma vendéglőnél, a nagy kanyarulatnál foglaltak harci állást.

A fiatalok az egyik közeli autójavítóból szerzett gépzsírral vastagon bekenték a kanyarulat legélesebb szakaszát. Az Érd-Diósd irányából érkező harckocsik sorra az árokba borultak. Ekkor csaptak le rájuk a felkelők.

Az ellenállás november 8-ig tartott, amikor a további harcot értelmetlennek látva visszavonultak. Korabeli feljegyzések és szemtanúk visszaemlékezései szerint 200-250 fiatal harcolt itt. Sokan hősi halált haltak.

A szabadságharc leverését követően a megtorlás nem maradt el: akik nem távoztak külföldre, azokra akasztófa vagy hosszú börtönbüntetés várt.

Az áldozatok pontos száma és a neve ma sem ismert teljes egészében. Az elnyomó hatalom mindent megtett azért, hogy nevüket elhallgassa, köztörvényes bűnözőknek állítsa be őket, és emléküket meggyalázza. A felkelők hősi tetteiről sok esetben csak az eseményeket átélők későbbi elmeséléseiből tudunk.

Ma már azonban félelem nélkül beszélhetünk és büszkén beszélünk is hősiességükről, önfeláldozásukról és hazaszeretetükről. A magyar szabadságharcosok 1956-ban az egész világnak példát mutattak bátorságból, sokszoros túlerő ellen vállalták a harcot. A későbbi nemzedékek számára pedig hátrahagyták azt a nagy feladatot, hogy büszkén őrizzék ’56 hőseinek emlékét, és kötelességüknek érezzék, hogy az utókor számára ne merüljön feledésbe.

Záró gondolatként Priska J. Tamás, kerületünk díszpolgárának, 56-os hősének versét idézem:

 

Igazunk…

A Mi igazunkat sorsunk igazolja,

nem vértápos-szegfű, sárhullajtó madár.

Tetvekre hetente hét pöttyöt festenek,

mégsem lesz egyből sem szép

katicabogár!

 

Karsay Ferenc

polgármester