A Budafok-Tétényi díszpolgárok 12. találkozója a LICS pincészetben
Borkóstolás, kötetlen beszélgetések, emlékezés a már korábban és a nemrég elhunyt díszpolgártársakra
2015-04-12

2004 óta minden év tavaszán a BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő asztaltársaság és a Klauzál Gábor Társaság közreműködésével a budafoki LICS pincészet kóstolótermében találkoznak kerületünk díszpolgárai. Így volt ez idén is, immár 12. alkalommal. Az április 10-i, pénteki rendezvényen a bevett gyakorlatnak megfelelően méltató szavakkal vették lajstromba a kerület 22 díszpolgárát, külön is megemlékezve és egyperces néma főhajtással búcsúztatva a nemrég elhunyt két díszpolgárt, Dr. Mercz Árpádot és Dr. Joó Ernőt.

Az előző évben megválasztott díszpolgár, Horváthné Fűkő Zsuzsanna méltató köszöntőjével és közös koccintással a díszpolgárok társasága ünnepélyesen „tagjává fogadta” az új díszpolgártársat, az idén megválasztott Dr. Gömöry Géza gyerekorvost, aki életéről, kerületi munkásságáról szólva úgy fogalmazott, nem is érti, miért őt érte ez a megtiszteltetés, hiszen ő csak tette a dolgát, az önmagával szembeni maximalizmus jegyében, vagyis arra törekedett, hogy lehetőség szerint minden beteg gyermeken segítsen, meggyógyítsa őket. Tény, hogy többnyire sikerrel – tette hozzá.

Az est további részében sajtok és egyéb finomságok mellett, finom borok kóstolásával fűszerezve, vetített képek és gondolatébresztő rövid előadások kíséretében folyt a baráti beszélegetések sora városrészeink múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Az asztaltársaság rendezvényén részt vett Zugmann Péter alpolgármester és Karsay Ferenc polgármester is, aki a budafokteteny.hu-nak úgy fogalmazott, a város számára ezek azok a hagyományok, események, melyeknek köszönhetően élővé válik egy „kisváros a nagyvárosban”. Fontos, hogy teljesen civil kezdeményezésről van szó, és megtisztelő, hogy mindkét szervező társaságnak tagja lehetek – mondta Karsay Ferenc. Bevett gyakorlat, hogy az lehet díszpolgár, aki kiemelkedő közösségszervező tevékenységet folytat, a közösség által megbecsült tagja a városunknak. Nagy tekintélyű társaságról van szó, a város jelenét, jövőjét érintő kérdésekben díszpolgáraink véleménye mérvadó kell legyen a mindenkori városvezetés számára. Én a magam részéről erre törekszem – tette hozzá Karsay Ferenc polgármester.

Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2015/04/27/diszpolgarok-talalkozoja-4/