Hírek

A Hang Világnapja a Szelmann Házban
Nagycsoportos óvodásoknak tartottak zenés foglalkozást a Szelmann Házban, a Hang Világnapja alkalmából. Őze Áron volt a Szelmann Ház vendége
2018-04-30

Őze Áron színész, rendező köszöntötte a több száz nagycsoportos óvodást a hang világnapján a Szelmann Házban. A három és hat év közötti gyermekeknek az volt a dolguk, hogy hallassák a hangjukat minél harsányabban és őszintén. A színházigazgató Csukás István Sün Balázs című versét mondta el a gyerekeknek, ami hatéves kisfia egyik kedvenc alkotása.

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. kerületi tagintézményének logopédiai munkacsoportja ötödik alkalommal rendezte meg a hang világnapja alkalmából a zenés foglalkozását négyszáz nagycsoportos kerületi óvodásnak a Szelmann Házban. Kovács Csilla logopédus elmondta, hogy a hang a kommunikáció egyik legfontosabb része, melyet mindig képezni kell a tökéletes beszéd elérése érdekében. A fő cél az, hogy mire az óvodás iskolába megy, ne legyen beszédhibás. Ezen a mai foglalkozáson megtanulták a kicsik, hogy milyen eszközök segítségével lehet hangokat kiadni, és hogy mivel lehet utánozni bizonyos állatok hangját. Sturcz Attila logopédus gitárral, fülbemászó dallamokkal hódította meg az óvodásokat. Anyák napja közeledtével egy gyönyörű dalocskát tanultak meg a kicsik, majd különböző hangszerek és a „testhangszerek” (kéz, láb, mellkas, comb) segítségével utánozták tavaszi időjárási jelenségek hangjait az óvodások. Például a szélviharét, a csendes esőét, a villámlásét és a záporét. Sturcz Attila elmondta, hogy minden korban nagy hangsúlyt kell fektetni a zenére, de a három és hat év közötti korosztály a legfogékonyabb, így ekkor a zene még mint örömforrás van jelen a kicsik életében. Hozzátette, ha mi magunk keltjük a hangokat, az még nagyobb örömet okoz. Őze Áron színész a foglalkozás után lapunknak elmondta: a csend és a hang szoros testvérek, egymás nélkül nem léteznek. A bennünk rejlő gondolatokat valamilyen formában ki kell adni magunkból, mert ha nem tesszük, akkor azok könnyen „megmérgeznek” minket. (Viszkocsil Dóra)