Hírek

A szociális területen dolgozók kiemelt megbecsülése Budafok-Tétényben
Az ATV Start Plusz vendégei voltak ma: Dr. Daróczi Csilla a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője és Karsay Ferenc Budafok-Tétény polgármestere
2016-12-19

A szociális területen dolgozók megbecsülése az országos átlaghoz képest kiemeltnek számít Budafok-Tétényben, a havi önkormányzati bérkiegészítés és egyéb juttatások szempontjából is érezhető a törődés - mondta a műsor vendégeként Dr. Daróczi Csilla intézményvezető.

"Nem akartuk megvárni a központi kormányzat által tervezett bérfejlesztés megvalósulását, hogy addig sorra mind elvándoroljanak a kerületből a szociális területen dolgozók, ezért döntött a képviselő testület az anyagi megbecsülés különféle formáiról. Például a havi mintegy 30 ezer forintos bérkiegészítésről, a jutalomkeretekről és egyéb támogatási formákról." - mondta Karsay Ferenc polgármester, hozzátéve, emellett a jó szó, az emberséges hangnem is része a megbecsülésnek, hiszen a társadalom szempontjából kiemelten fontos a területen dolgozók munkája.

A beszélgetés itt tekinthető meg.