Arany János emlékezete agyagba formálva
Alkotói díjat kapott Gy. Kamarás Kata
2017-08-20

Az idén is alkotói díjat kapott a kerületünkben élő és dolgozó Gy. Kamarás Kata fazekas az AMKA (A Magyar Kézművességért Alapítvány) a „Magyar kézművesség – 2017 és Arany János költészete – kézműves szemmel” című nyári országos pályázatán. Az ünnepélyes eredményhirdetést július 28-án tartották a Duna Palotában, ahol a díjazottak a díjaikat is átvehették. Itt tekinthető meg augusztus 27-ig az a Gy. Kamarás Kata által beadott három pályamű is, amelyek alapján a zsűri úgy ítélte, hogy a népi iparművész a Fővárosi Önkormányzat alkotói díjára érdemes.

– A kétszázharminc alkotás egyik része azt tükrözi, hogy az alkotók hogyan látják korunkat, másik része pedig azt, hogy hogyan viszonyul a magyar költészethez – emelte ki beszédében Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke a tárlat megnyitóján.

Kihangsúlyozta, hogy egy népnek a saját hagyományaira, saját kultúrájára kell támaszkodnia, őriznie kell az anyanyelvét, a természettel való közvetlen kapcsolatát, a kétkezi alkotásban rejlő kifejezőkészséget, amelyek az ember lényegét jelentik. Ezért nagy érték ez a kiállítás és az azt bemutató album is.

Az idei pályázaton magyarországi és határon túli magyar művészek maximum három olyan alkotással vehettek részt, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikával készültek. A népi iparművészek alkotásaikkal vagy egy-egy tájegység néprajzi motívumkincsét, forma- és színvilágát mutatták be, vagy Arany János verseinek tartalmát megelevenítő jelenetekkel, illetve azok szereplőit ábrázoló művekkel pályázhattak.

Gy. Kamarás Kata, mint két évtizede minden évben, a tematikus pályázatra adott be alkotásokat, és mint eddig mindig, műveivel idén is díjazott lett.

Talán sokan tudják, hogy a Népművészet Ifjú Mestere, a Népi Iparművész, a Népművészet Mestere címek birtokosa készítette annak idején azt az Árpád-házi Szent Erzsébet kerámiaszobrot, amelyet Budafok-Tétény önkormányzata támogatásával a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum kapott ajándékba. A kiállításon a Rózsavölgyben alkotó fazekas, akinek kitüntetéséhez Karsay Ferenc polgármester levélben gratulált, A bajusz, a Fülemüle, és Toldi a bikával című munkáival tiszteleg a költő előtt.

(Tamás Angéla)