Összegyűjtöttük a homokzsákokat
Köszönet a szakembereknek és az önkénteseknek
2013-06-15

Akár csak június 5-én, amikor - Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán országgyűlési képviselő felhívására - majd száz önkéntes építette a homokzsákból készült védműveket, úgy június 12-én is megmozdultak a Horgásztelep polgárai és a korábban is segítségükre sietők.

Pénteken délutánra begyűjtötték a zsákokat, a homokot pedig az önkormányzat egy ideiglenes szabadtéri lerakóban helyezte el.

Az árvízvédelmi munkában résztvevőknek - a szakembereknek, a polgármesteri hivatal munkatársainak és az önkénteseknek - köszönetüket fejezték ki Szabolcs Attila és Németh Zoltán.

A polgármesteri hivatal dolgozói egy héten keresztül éjjel-nappali ügyeletben koordinálták az árvíz elleni védekezést. A Helyi Védelmi Bizottság (HVB) döntése értelmében a veszélyhelyzet elmúltával a 0-24 órás ügyelet a 229-2611-es telefonszámon érhető el.

A HVB mindenkit arra kér, hogy az árvízzel kapcsolatos önkormányzati hatáskörbe tartozó ügyekben a normál ügyfélfogadási időben jelezzék észrevételeiket.

budafokteteny.hu