Hírek

Tágasabb ügyfélszolgálati iroda
2014-02-20

Nagy szükség volt már a bővítésre, hiszen négy óra alatt 60-70 ügyfél fordul meg az irodában. Voltak olyan napok, amikor az emberek az utcán várakoztak, mert nem fértek be az épületbe. Mostantól a szociális ügyeket szép tágas környezetben intézhetik az ügyfelek. Az új nyílászárók beépítése mellett egy kis gyereksarkot is kialakítottak, ahol asztal, könyv, papír és ceruza várja a kicsiket. Az ügyes-bajos dolgok elintézését hat ügyintéző, két iktató, egy csoportvezető és egy biztonsági őr segíti.

Az új iroda ajtaját Szabolcs Attila polgármester nyitotta ki, hogy beengedje az első ügyfeleket. Rövid megnyitóbeszédében elmondta: nagy öröm számára is, hogy mostantól nagyobb és szebb helyen dolgozhatnak az ügyintézők, és hogy az ügyfelek is kényelmesebben elférnek az irodában. Novemberben döntött a testület az épület külső felújításáról, így az első ütem befejezése után most a külső felújítás és az akadálymentesítés következik - tette hozzá a polgármester.

A feladatkör ugyanaz marad, például kereshetik az ügyfélszolgálatot a helyiek az aktív korúak ellátásával, az önkormányzati segéllyel, a babakelengye-támogatással, a közgyógyellátásra való jogosultsággal, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel, a kamatmentes kölcsönnel, a köztemetéssel és a szociális temetéssel kapcsolatban, de itt vehetik át az élelmiszer-utalványokat is.

Az átalakítási munkálatok csak kedden és csütörtökön folytak, hogy ne zavarják az ügyfélfogadást. Az épület külső felújítását még ebben az évben elvégzik

Az iroda nyitva tartása: hétfőn: 13:30-18:00, szerdán: 8:00-12:00 és 14:00-18:00, pénteken: 8:00-12:00 óráig.