Hírek

Elhunyt dr. Mercz Árpád, Budafok-Tétény díszpolgára
Temetése február 24-én 13 órakor a budafoki temetőben lesz
2015-02-23

Dr. Mercz Árpád nyugalmazott főiskolai tanár, borász, borászati szakíró 1919-ben, született Budafokon. Édesapja révén már gyermekként kapcsolatba került a borászattal. 1941-ben szerzett műkertészi oklevelet, majd 1942-ben okleveles szőlész-borász lett. 1952-től a Szőlészeti Kutató Intézetben dolgozott 1979-es nyugdíjba vonulásáig. 1960-ban a Kertészeti Főiskolán summa cum laude minősítéssel doktori fokozatot szerzett. Ezt követően egyetemi, főiskolai katedrákon és a borászati szakközépiskolákban oktatta a jövő szőlész-borász nemzedékét. Felhalmozott szakmai tudását több száz cikkben és több mint 20 könyvben ismertette. Szakkönyvei által és a fiatal borászok nevelésével kiemelkedő életművet hozott létre. Élete egyik fő műve a több mint 100 év után újraírt Borászati kislexikon, mely 1998-ban jelent meg. Munkáinak szinte mindegyikében külön kitért Budafok borászati múltjára, hagyományaira. Ismereteit szívesen osztotta meg az érdeklődő fiatalokkal. A borásztársadalom a borászati géptan atyjaként ismeri és tiszteli. Egyik legnépszerűbb könyve, az "A must és a bor egyszerű kezelése" közel ötven éven át számos kiadást megért, legutóbbi kiadása 2007-ben került a boltokba. Sokáig volt a Kerti Kalendárium rovatvezetője. Munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták. 2006 szeptemberében a Budapesti Corvinus Egyetem vasoklevéllel ismerte el 65 éves szakmai tevékenységét.

Dr. Mercz Árpádot február 24-én 13 órakor helyezik örök nyugalomra a budafoki temetőben római katolikus szertartás szerint.Az elhunyt lelki üdvéért tartott engesztelő áldozatra pedig február 24-én 17:30-kor a Szent Lipót plébánia templomban kerül sor.

Dr. Mercz Árpádot az önkormányzat saját halottjának tekinti.