Budatétényi Ősök Napja 2016
A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva 2016. október 30-án immár 12. alkalommal nyitotta meg kapuit a Klauzál Gábor Társaság gondozása alatt álló Wolf kripta és emlékkert.
2016-11-02

Bár a budatétényi temető maradványán sírok már nincsenek, a szép kripta és a sírkövek illő emlékezésre adnak lehetőséget. Az érdeklődők gyertyákkal, virágokkal és az alkalomra összeállt kórus közreműködésével idén is tisztelegtek az budatétényi ősök emléke előtt.

Kincses Katalin helytörténész „Kistétény múltja, az eltemetett múlt” című előadásában elmondta, hogy  Budatétény, Kistétény 77 évig élte önálló életét. A bronzkor óta lakott területen sok nép telepedett le. A szőlő a középkortól 1889-ig megélhetést nyújtott az ott élőknek. 1950-ben a lakók megkérdezése nélkül Budapesthez csatolták a XXII. kerület részeként. Beszélt az oktatás helyzetéről, a községház és a temető történetéről, valamint az egykori egyházi életről is.Az előadás után Ambrus Károly tárogatójátékát hallgathatták a résztvevők.

Kapcsolódó képgaléria: