Demokrácia, következetesség, esélyegyenlőség
Havasi Szonja óvodapedagógus Mihalik Sándor-díjban részesült
2017-08-07

– Mikor fogalmazódott meg önben, hogy gyerekekkel szeretne foglalkozni?

– Már az általános iskolában közösségeket szerveztem. Tevékenységeimben a pedagógusszakma iránti elhivatottság csírái tükröződtek. Életpályám a Bem József Óvónőképző Szakközépiskolában kezdődött. A középiskolában kiderült, hogy ez az én utam.

– Huszonöt éve dolgozik a Szivárvány Tagóvodában. Mi tartja már évtizedek óta az első munkahelyén?

– Érettségi után rögtön a Mező utcai óvodában helyezkedtem el, és a munka mellett szereztem óvodapedagógus diplomát. Óvodánk családias légkört biztosít gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Nincs elvándorlás a dolgozók körében, évek óta jól működő közösség tagja vagyok. A közösség ereje tart itt, ahol megvan a személyek szabadsága, de együtt gondolkodva haladunk előre.

– Mik a nevelési elvei?

– Demokrácia, következetesség, esélyegyenlőség. Igyekszem partner lenni, figyelembe venni a gyermekek ötleteit, felfedezni erősségeiket, és kreatív, reális önértékeléssel bíró embereket nevelni. A tudatosság mindig jelen van, megfogalmazódnak céljaim, feladataim. A visszajelzések azt mutatják, hogy nevelőmunkám eredményesnek mondható.

– Hogyan lehet napról napra megújulni?

– Felismerve az élet apró értékeit és eredményeit. Belső igényem a megújulás, mely folyamatos képzések során valósul meg. Ismereteimet bővítem, rendszerezem. Innovatív személyiségnek tartom magam. Keresem azokat a lehetőségeket, melyekből mentálisan és szakmailag is töltekezhetem.

– Az óvoda nevelési célja között szerepel a környezetvédelem fontosságának tudatosítása. Ez hogyan jelenik meg az ön életében?

– Mindig is családi házban éltem. Igyekeztem megteremteni és fenntartani egy élhető természeti környezetet. Otthonomban és óvodámban energiatakarékosan, szennyezésmentességre törekedve élek. Modellként alapozom meg ezeket a fő elveket a gyermekekben is. Kerékpárral járok óvodába, hagyományos családi kerékpártúrák és FKF tájékoztató előadások szervezője vagyok. A gyerekekkel együtt az interaktív programokon én is tanulok, ismereteimmel gazdagítom a tudásukat. Igyekszem elkötelezettségüket, természetszeretetüket, felelősségtudatukat megerősíteni és olyan irányba terelni, hogy fontos legyen a számukra az élővilág megőrzése és fenntartása.

– Milyen tervei vannak a közel és a távoli jövőre nézve?

– Az egyéni személyiségek kibontakoztatása, örömteli élet megvalósításának elősegítése mind családom, kollégáim és a rám bízott gyermekek körében. Eredményességemet szeretném vezetői munkakörben is bizonyítani.

(Viszkocsil Dóra)