Diófa a „csodavízmű” helyén
A leégett Budafoki Papírgyár története (2.)
2017-08-24

A leégett Budafoki Papírgyár területén, ahol 1924 decemberétől 1995. június 3-ig papírt, kartont és kartonlemezt gyártottak, ahol végtelen papírszalag futott éjjel és nappal, hétköznap és vasárnap, ma közel kilencven kisebb cég működik. Közülük csak egy foglalkozik a CLB doboz gyártásával, pedig annak idején korszerű, fejlődésre kész és képes ipari létesítmény volt.

A Budafoki Papírgyárban 1964-től a saját termelésű kartonok és lemezek egy részét saját dobozüzemükben dolgozták fel, a hetvenes évek elején üzembe helyezett egyik kartongép gyártott Magyarországon először mázolt kartont, és az 1977-ben korszerű, új gépekkel bővült gyár már többszínnyomásos, különleges dobozok készítésére is alkalmassá vált. A Budafoki Papírgyárhoz tartozott a Dávid Károly által 1873-ban alapított és a II. világháború után Budai Dobozgyárként ismert papírfeldolgozó üzem is, és 1986-tól az európai papírművészet bölcsőjeként emlegették, ahol a szellemi és a kétkezi munkás, illetve az alkotóművész legyőzte az anyagot, jeleket hagyott az utókornak a papírral és a papíron.

– Itt volt Magyarország legkorszerűbb technikával felszerelt, legnagyobb, 135 méter hosszú, 4 méter széles és 7 emelet magas, számítógép által vezérelt kartongépe, amely naponta 170 tonna papírt gyártott. A belga cég is, amely 1990-ben megvásárolta a gyár egy kis részét, korszerű üzemet hozott létre. Többek között nyomásra tapadó termékeket, címkéket készített a gyártól elkülönülve, de papírgyári emberekkel. Európai színvonalú munka folyt – mesélte tovább emlékeit Fonyódi Ferenc volt igazgató.
Hozzátette: 1991 júniusában elkezdődött a papírgyár privatizációja. Több jelentkező is akadt, közülük az egyik az akkor már Kanadában élő régi tulajdonos, egy francia testvérpár és az amerikai konszern, amelynek végül 1992-ben a tulajdonába is került.

– Három menedzsment is váltotta egymást. 1995-ig én is részt vettem a fejlesztésében, de a harmadik vezetői csoporttal már nem találtam közös hangot, ezért felmondtam. A harmadik vezetői gárda irányítása idején, amikor a második menedzsment által elindított beruházás legjelentősebb része lezárult, és szép termékeket gyártottak európai szinten, leégett a gyár, és a 135 méteres csarnokból nem maradt semmi. Ezek után az amerikai tulajdonosok kiszálltak, a gyár egyik része egy holland cég kezébe került, további „szeleteit” pedig más és más vette meg. Sok kiváló szakembernek szűnt meg a munkahelye: a szerencsések sikeresek lettek, de sokan elkallódtak – beszélt a gyár további sorsáról az egykori igazgató, aki azt is elmesélte, hogy amikor a papírgyárat említjük, akkor összességében, a távolabbi részekkel együtt 10 hektárnyi területről beszélünk. Ennek egy része a Duna-part egyik szakasza, ahol az a „csodavízmű” állt, amelynek akkora volt a kapacitása, hogy háború vagy egyéb katasztrófa esetén egészen a harmadik kerületig el tudta volna látni ivóvízzel a főváros lakosságát. A papírgyár megszűnésével azonban ezt a területet visszavette a honvédség, a papírgyár utódait pedig arra kötelezte, hogy bontassák le a vízművet. A földből még a csőhálózatot is eltávolították, így az ipari csoda helyét ma már csak egy diófa őrzi.

(Tamás Angéla)