Egészségesebb ételek a bölcsődékben
Az önkormányzat 4,5 millió forinttal támogatta a bölcsődei konyhák felszerelésének korszerűsítését
2018-05-03

Két új gőzpárolós sütőt és két ipari robotgépet vásárolt Budafok-Tétény önkormányzata 4,5 millió forint értékben az Egyesített Bölcsőde számára. Az intézmény két főzőkonyhát működtet, az egyiket a Napraforgó Tagbölcsődében, a másikat a Leányka Tagbölcsődében. Utóbbiban családi napot tartottak, hogy a szülők is megismerhessék az eszközök által készíthető egészségesebb és finomabb ételeket.

A Leányka Tagbölcsőde előterében szépen megterített asztalokon ínycsiklandozó falatkák várták a szülőket és a gyerekeket. A kicsik rögtön megkóstolták a teljes kiőrlésű ropogtatnivalókat és a helyben készült répatortát. A szülőknek a zöldséges és a sonkás vagdaltgolyók is nagyon ízlettek, amelyek receptjeit rögtön el is kérték az élelmezésvezetőtől. Az új gőzpárolós sütővel olaj és zsiradék nélkül készíthetik el az ételeket a gyerekeknek. A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló Emmi-rendelet szigorúan meghatározza, hogy ebben a korban mit ehetnek a kicsik. Nagyon fontos az idényjellegű zöldség és gyümölcs fogyasztása. Amióta a két új eszköz megvan, teljes kiőrlésű lisztből készült süteményeket is készítenek helyben a gyerekeknek.

– Természetesen étlapunkon csak olyan sütemény szerepel, amely az Emmi-rendelet szerint legalább 1/3 rész gyümölcsöt/zöldséget vagy 1/3 rész tejet/tejterméket tartalmaz – mondta Csepeliné Faragó-Tóth Gabriella intézményvezető. – A gőz funkció sokkal nagyobb mennyiségű vitamin és ásványi anyag megőrzését teszi lehetővé az ételekben, mint a hagyományos, vízben történő főzés. A két konyha összesen 310 bölcsődés korú gyermekre főz nap mint nap, melynek menüjét az élelmezésvezető és a dietetikus közösen állítja össze – tette hozzá.

Négy hónapnyi használat után most a tapasztalatokról számoltak be a dolgozók a szülőknek az áprilisi nyílt napon. A bölcsődék szakmai programjában nagy hangsúlyt kap az egészséges életmód, így a táplálkozás mellett a rengeteg mozgás és a sószoba is fontos szerepet játszik a gyerekek mindennapjaiban. Az önkormányzat jóvoltából a Leányka tagbölcsőde sószobája megújult, a parajdi sófalas beépítés mellett sóhomokozó is található benne, ami nagy kedvence a kicsiknek. A létesítmény jó hatásfokkal előzi meg a légúti és az allergiás megbetegedéseket, és segít a gyógyulásban is.

(Viszkocsil Dóra)