Egyenruhások a Piactéren - Videóval frissítve!
Június 17-én ismét rendőr, mentős és katasztrófavédelmi napot tartottak a kerületben, ahol a szakmai bemutatókon túl koncertekkel, táncelőadással és kvízzel várták az érdeklődőket. Az önkormányzatot Zugmann Péter alpolgármester képviselte.
2017-06-28

A szombati családi nap a Rock and magic akrobatikus rock and roll tánccsoport bemutatójával indult, mely után dr. Bató András, a 22. kerületi Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a megjelenteket.

A TÁ-TI-KA gyerekkoncertet követően a „Vigyázunk Rátok” című programhoz kapcsolódóan indított rajzpályázat eredményhirdetése következett, ahol dr. Bató András kapitányságvezető, és Ott János, a Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoka adott át díjakat. Ezt követően a rendőrök sikeresen "elfogtak" egy bűnelkövetőt, a tűzoltóság munkatársainak segítségével "kiszabadult egy sérült" az autójából, akit a mentősök "kiemeltek" a kocsiból, majd ellátták – persze csak a bemutató kedvéért. De nem csak az egyenruhások közös munkáját figyelhettük meg testközelből, hanem megtanulhattuk az újraélesztés szabályait, játékfegyverrel célba lőhettünk, de a mentőautót is megnézhettük belülről. A színpadon fellépett a többi között a Klauzál Gitár Band is, amely Omega dalokból adott minikoncertet. 

További részletek:

http://fovaros.katasztrofavedelem.hu/hirek/5454-jutalmat-vehettek-at-a-budafoki-tuzoltok

 

A Promontor TV összeállítása:

 

Kapcsolódó képgaléria: