Hírek

Életre kelt a dal
A Klauzál Házban énekelt Kökény Attila a Budafok Big Banddel
2018-06-04

Kökény Attila időről időre feltűnik a televízió képernyőjén, hol mint Natalia Oreiro vagy Conchita Wurst a Sztár a sztárban, hol A Dal című háromrészes show-műsorban, hat éve Bencsik Tamarával, legutóbb pedig, 2018-ban Szőke Nikolettával és Szakcsi Lakatos Róberttel az Életre kel a dal című Szakcsi-szerzeménnyel. A 2010-es tehetségkutató műsorban feltűnt és második legjobb énekesként végzett előadó gyermekkori vágyai között egy koncert és egy lemez kiadása szerepelt, és lám, a Megasztár után mindez megvalósult. Fiatalon sógorához, a kitűnő bárzongoristához, Ökrös Ottóhoz akart hasonlítani, ezért kitartóan gyakorolt a zongorán, így vendéglátós zenészként éveken át biztosítani tudta a megélhetését. A kerületi tavaszi fesztiválon a Budafok Big Band vendégeként közönség elé lépett Kökény Attila fejében ma már félezernél is több dal van, amit bármikor eljátszik és elénekel, ha úgy hozza az élet.

– Nevét elsősorban a könnyűzene világából ismerjük, a budafoki zenekarral azonban a jazz területén kalandozott. Szívesen teszi?

– Hatalmas öröm, mert régi nagy szerelmem a jazzmuzsika. A sors furcsa fintora, hogy alig húszévesen a megélhetés miatt vendéglátózni kezdtem. Zongoráztam Franciaországban, Svájcban, hajón, bárban és kocsmában, de igazából jazz-zenésznek készültem. Imádom ezt a muzsikát, és különleges élmény ilyen nagyzenekari kísérettel énekelni. Nem ezt szokták meg tőlem az emberek, de jól érzem magam ebben a zenei világban.

– Hangját, nevét, előadásmódját a Megasztár ötödik szériájában ismertük meg. Az ismertség megszerzésében sokat segített önnek a televízió?

– Nem tartanék itt, ha nem lett volna a tehetségkutató műsor. Ez tíz évvel ezelőtt még jól működött, ugródeszka volt, felfigyeltek az emberre, de úgy látom, ma már nincs akkora ereje ezeknek a műsoroknak, mert túl sok van belőlük és nagyon sűrűn. A felbukkanó tehetségeknek nincs idejük „befutni”, mert már jön is a következő, de ma már sok az olyan előadó, aki ilyen műsorok nélkül is népszerű és ismert lett.

– Mennyire zenész, énekes vagy zeneszerző?

– Rengeteget utazom, előfordul, hogy egy-egy hétvégén ezer-ezerötszáz kilométert is megteszek. Országon belül és a környező magyarlakta vidékeken, Szlovákiában, Erdélyben és Ukrajnában koncertezek egyedül vagy hattagú zenekarral. Saját szerzeményeimet énekelem, ahogy erre a budatétényi fellépésemen is adódott lehetőség. Húszéves korom óta írom a dalokat, elsősorban a dallamot. A szöveg megírását inkább másra bízom, de a zene hamar megszületik, az jön magától.

(Tamás Angéla)