Hírek

Elkezdődött a jubileumi Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál - Videóval frissítve!
Augusztus 31-én látványos szüreti felvonulással vette kezdetét az idén 30. születésnapját ünneplő Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál. A Savoyai Jenő téren Karsay Ferenc polgármester és Dr. Kocsis Máté, a legnagyobb országgyűlési frakció vezetője mondott köszöntőt.
2019-08-31
A jubileumi évforduló újdonsága, hogy már pénteken születésnapi koncerttel indult a fesztivál. A Bor udvar színpadán nagyszabású, kifejezetten ez alkalomra készülő nyitókoncertet adott a Swing á la Django és a BDZ Big Band, valamint a meglepetés vendég, az Animal Cannibals.  Ezt megelőzően a kultúráé volt a főszerep, kiállításmegnyitót tartott az Ártér és a Mészáros László Képzőművészti Baráti Társaság.
 
Szombaton hagyományos szüreti felvonulással, a magyarországi borrendek kíséretében kezdődött a rendezvény. Az ünnepi menet a Záborszky Pincészettől a Savoyai Jenő térig tartott, ahol Karsay Ferenc köszöntötte a megjelenteket, köztük a testvérvárosok, Bonn, Mezőkaszony és Varsó Białołęka kerületének delegációit. Kocsis Máté ünnepi beszédében úgy fogalmazott: ,,Az a kultúra, amit a mai nap is képvisel, a pezsgő és a bor kultúrája, része nemzeti örökségünknek, hagyományainknak". A frakcióvezető Budafok-Tétény borászati- és kulturális életét méltatta, a kerületet Budapest egyik ékkövének nevezte.
 
Ezután Földesi Gyula, a Soós István Borászati Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója hirdette ki az idei borverseny eredményét:
 
Budafok város vörös bora 2019
Garamvári Szőlőbirtok, Új prémium Sinai-tető Cabernet Franc
 
Budafok város fehér bora 2019
Törley Kft. Szent István Korona pincészete, Szent István Korona Etyek-Budai Sauvignon Blanc
 
Budafok város pezsgője 2019
Garamvári Szőlőbirtok, Garamvári Lellei Furmint Brut
 
A szőlőkoszorút, s ezzel együtt az idei szőlőtermést a kerületi történelmi egyházak vezetői áldották meg.
 
A megnyitó után Gryllus Vilmos lépett a színpadra. Ezt követően lehetőség volt megkóstolni a Kerület Süteményét, melyet a polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester osztottak szét a vendégek között a 30. születésnap alkalmából.
 
Az idei Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál négy nagyszínpadon, ötven fellépővel, gyerekprogramokkal, Művész utcával, 31 helyi és országos hírű pincészet boraival és fergeteges hangulattal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A fesztivál részletes programja a http://bornegyed.hu/budafoki-pezsgo-es-borfesztival oldalon érhető el.
 
Fotó: Földházi Árpád

Kapcsolódó képgaléria: