Hírek

Énekszó a zománcgyárban
Idén ünnepli 70. születésnapját a Lampart Budafok Vegyeskar
2019-05-30

A 45. Budafok-tétényi Művészeti Fesztiválon ünnepli a Lampart Budafok Vegyeskar a 70. születésnapját a Cziffra Központban. A kezdetekről és az elmúlt évtized történéseiről Vorel Ferencet, a kórus egyik tagját kérdeztük.

– 1949-ben kik és hol alapították meg a vegyeskart, mi volt a fő céljuk?

– A kórust Kalmár Márton karnagy művészeti, szakmai vezetésével Hellényi Ferenc gyári dolgozó alapította meg 70 évvel ezelőtt, a Budafoki Zománcedénygyár énekelni szerető dolgozóiból. Az együttes rövid időn belül Budafok és a főváros XXII. kerületének jelentős kulturális tényezőjévé vált. Fennállásunk alatt számos országban, így Németországban, Bulgáriában, Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában, Hollandiában, Ukrajnában és Olaszországban vettünk részt kórustalálkozókon, ahol világi és egyházi zeneművek egyaránt szerepeltek a repertoárban.

– 70 év alatt milyen mérföldkövek, meghatározó személyiségek voltak a kórus életében?

– 1990-ben, Kalmár Márton tanár úr nyugalomba vonulásakor Z. Juhász Irén karnagy lett a kórus művészeti vezetője, akinek nehéz, de megtisztelő feladata az énekkar hagyományainak ápolásán túl a megújulás és a kórusmuzsika eddig még kimaradt szépségeinek feltárása. A kórus működése szempontjából meghatározó volt a fenntartó Lampart-Budafoki Zománc Kft. számottevő anyagi és egyéb segítsége. Az egyre mélyülő gazdasági válság áldozata lett a kórus fenntartója is. A gyár bezárása után – hogy tovább működhessen a kórus –, 2008 januárjában megalakult a Lampart-Budafok Vegyeskar Egyesület. 2017-ben Z. Juhász Irén nyugdíjba ment, és két új fiatal karnagy csatlakozott hozzánk Arnold Eszter és Kriesch András személyében. A kórusnak 30 éve vagyok a titkára, a szervezési feladatokban partnerem Budafoki Mária gazdasági felelős és természetesen a kórus elnöke, Piróth Béla. Nem tudnánk a kórust vezetni, ha a kórus tagsága nem támogatna minket. A kóruson belül nagyon sok olyan tagunk van, aki maga is segíti a szervezési munkát. A háttérmunka a legnagyobb feladat, hiszen nemcsak a heti próbák vannak, hanem a koncertek is.

– A Lampart-Budafok Vegyeskar jelenleg Fesztiválkórus diploma minősítéssel rendelkezik, de emellett még számos elismerést kapott az évtizedek alatt, melyek ezek?

– 1997-ben a Vasas Szakszervezet Nívódíjat, 1999-ben Budafok-Tétény önkormányzata Kultúra22 díjat adományozott a kórusnak.

– Május 25-én 16 órakor a Lampart Kórus a Cziffra Központban lép színpadra a Szlovákiából érkező füleki PRO KULTURA férfikarral. Miért rájuk esett a választás?

– Az idők folyamán – túl a magyar kórusmuzsika népszerűsítésén – tartós barátságok is kötődtek a külföldi kórusokkal. A Lampart-Budafok Vegyeskar szoros barátságot ápol a füleki PRO KULTURA férfikarral, mely a helyi zománcgyár kórusa volt, és hasonló gazdasági eseményen keresztül lettek önellátók, mint mi. A két zománcgyárat évtizedes barátság és szakma kötötte össze. Ezért van a két kórus között 40 éves barátság.

(Viszkocsil Dóra)