Hírek

Erdély és a Felvidék földjén
Három iskolánkból összesen 106 diák utazhatott a határon túlra a kormány által elindított program részeként
2017-06-28

Az idei évben is sok általános iskola vett részt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul pályázaton, Budafok-Tétényben a Gádor Általános Iskola, a Hugonnai Vilma Általános Iskola és a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola hetedik osztályos tanulói.

A három iskolából összesen 106 diák utazhatott el a kormány által elindított Határtalanul programnak köszönhetően Erdély vagy éppen a Felvidék történelmi városaiba. A Gádor Általános Iskola első alkalommal vett részt ebben a pályázatban. Az általuk választott téma Petőfi Sándor volt, így a program neve a Gádorosok Petőfi nyomában címet kapta. A diákok megtekinthették azokat a helyeket, ahol a költő járt és alkotott, ilyen volt Gács, Losonc, Fülek, Várgede, Ipolytarnóc és Bánk. A sok látnivaló mellett nagyon jó kapcsolat alakult ki a helyi diákokkal is, a nap végén még egy focimeccsre is volt idő. A Hugonnai Vilma Általános Iskola diákjai Erdélybe utaztak, szállásuk idén is Zetelakán volt. A hetedikesek jártak Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Farkaslakán, Korondon, Parajdon, Szovátán, Déván és Gyulafehérváron. A diákok ajándékokat vittek a dévai árvaház lakóinak és a szállásadó falu diákjainak is. A rózsakerti iskola tanulói is Erdélyben jártak, és Petőfi Sándor Ó természet, ó dicső természet! jeligével fedezték fel az ország természeti kincseit és történelmi, irodalmi, valamint népművészeti értékeit. A diákok megtekintették többek között a Békás-szorost, a Gyilkos-tó és a Medve-tó környékét. Az iskolának fontos a mezőpaniti testvérvárosi kapcsolat ápolása és újak kiépítése is. Az idei program részeként egy kolozsvári református iskolába látogattak el a diákok és vittek ajándékot az ott élő tanulóknak. (Viszkocsil Dóra)