Értéktár és blog Budafok-Tétényről - önkormányzati támogatással, diákmunkások közreműködésével
Diákok segítik augusztus végéig Budafok-Tétény épített- és természeti örökségének feltérképezését. A fiatalok saját netes blogírásba is kezdtek.
2017-08-09

Szarka Dorottya, Bóka Vivien és Kincsverő László – ők azok a diákmunkások, akik az önkormányzattal kötött szerződés alapján július eleje óta végzik a kerület értékeinek felmérését, dokumentálását.

Az önkormányzat ifjúsági referensének,  Csonka Renátának az irányításával naponta járják a kerületet, felkeresve annak nevezetességeit, saját élménybeszámolókkal, frissen begyűjtött információkkal, fotókkal gazdagítva az átfogó települési értéktár létrehozásához szükséges adatbázist. Első körben a borászatokat keresték fel, ezután következnek a közterületi szobrok, az épületek és a vendéglátóhelyek. Az önkormányzat fotósa Kocsis Zoltán is segített a diákoknak abban, hogy hogyan használják helyesen azokat az eszközöket, amik rendelkezésükre állnak a dokumentáció során. Az elkészült képeket közösen értékelték és iránymutatást is kaptak, mire érdemes figyelni. A google drive felületre feltöltött fotókat utólag is együtt elemzik.

A lelkes és kreatív csapat a szerződésben vállalt feladatokon felül ELREJTVE A VILÁG ELŐL címmel egy önálló internetes blog írásába is belekezdett.  A bejegyzések az itt szerzett élményeikről, a kerület szépségeiről szólnak. A 17-18 éves fiatalok stílusában megfogalmazott, az ő szemszögükből szerkesztett, jó hangulatú, igényes blog írásai azt az érzést közvetítik, hogy jó hely Budafok, érdemes ide jönni, nyáron, az iskolaszünetben is! 

Részletek a blogbejegyzésekből:

„Szóval, ma mentünk fel Budafok legmagasabb pontjára, Kereszthegyre. Innen fotóztuk néhány tájképet is, de szerintünk mind közül ez adja vissza legjobban a város látképének szépségét innen Budafokról. Folytatva utunkat mentünk a 150-es busszal az Olajfa utcáig, hogy a Ringló utcán végigmenve dombra fel, majd lesétálva gyönyörködhessünk az elénk táruló látványban, még ha egy kerítés az utunkat is állta./…/ Elszaladtunk pár mini kastély mellett, már ha csak az árakra gondolunk, míg nem elértünk végre valahára a Pincészetet. Fogadott minket egy kedves úr 2 cuki tutussal (ha valaki nem tudná, ez kutyát jelent). Szóval itt, miután betértünk, egy kis tavacskával tarkított kert fogadott. Fotóztunk néhányat, majd távoztunk, kifelé menet azonban búcsúzásul a legszebb látványt, a kovácsoltvas kaput is megörökítettük./…/Nem akarunk senkire se ráerőszakolni semmit, mi nagyon élveztük az egészet. Úgy gondoljuk, vannak dolgok, amik megérnek ennyi erőfeszítést, főleg úgy, hogy még egy kis bort is kaphatunk. Mindenkinek ajánljuk, és nemsokára olvashatjátok a következő részt is.”

A budafokteteny.hu nevében GRATULÁLUNK a fiataloknak és jó szívvel ajánljuk - nem csak fiataloknak - a blogjuk olvasgatását! :)

A blogbejegyzések az alábbi linken érhetőek el:

http://elrejtveavilagelol.blogspot.hu/

 

Kapcsolódó képgaléria: