Ezerágyas szuperkórház Dél-Budán
Hétszázmilliárdot szánnak egészségügyi fejlesztésre az elkövetkezendő nyolc-tíz évben Budapesten és környékén
2018-02-22

Öt év múlva fogadhatja első betegeit a Dél-Budán felépülő új centrumkórház. Az építkezés nagy jelentőséggel bír, hiszen 1979 óta nem volt zöldmezős kórházberuházás Magyarországon. A betegek igényeit és kényelmét szem előtt tartó tömbkórházban a XXI. század ultramodern eszközei jelennek meg. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár elmondta, hogy a következő 8-10 évben több mint 700 milliárd forint értékben hajtanak végre egészségügyi fejlesztéseket Budapesten és környékén.

A szomszédos XI. kerületben található Dobogó városrészen, mely csak néhány kilométerre található Budafok-Téténytől, épül meg Dél-Buda új ezerágyas centrumkórháza. Az Egészséges Budapest program részeként három centrumkórház épülhet, amiből az egyik Dél-Budán lesz. Az új intézményben dolgozók a nap 24 órájában minden sürgősségi esetet képesek lesznek ellátni. Emellett megoldódna a dél-budai és a budai gyermekellátás is – mondta Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott, a Szent Imre Kórház főigazgatója. Hozzátette: az épületen belül nővérszálló, 60-60 férőhelyes bölcsőde és óvoda is lesz a dolgozók gyermekei számára. A tervek szerint a robotsebészet és az ultramodern műtők, az oktatócentrum, valamint a széles eszközpark mellett saját mentőállomása és két mentőhelikopter-leszálló helye is lesz a kórháznak. A tervezés során minden építészeti és technológiai megoldás kiválasztásakor a szakemberek a betegbiztonságot tartották elsődleges szempontnak. Napfényes, tágas betegszobákban gyógyulhatnak majd a betegek, emellett az orvosi, valamint a nővéri pihenőket is magas színvonalon alakítják ki. A betegeket a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orvosai fogják ellátni, a gyermekosztályra pedig a Semmelweis Egyetemről érkeznek majd szakemberek. Rengeteg panasz érkezik a nem megfelelő gyermekellátásról, de az új kórház ezt is orvosolni fogja. Háromszáz ággyal, olyan kórtermekkel várják a gyermekeket, ahol a hozzátartozók is kényelmesen pihenhetnek a beteg mellett. Életmentő lehetőséget nyújt majd a két saját helikopter-leszállóhely a gyermekek számára. 

Az új kórház megépítésével a környező úthálózat is megújul. A tervek szerint külön lehajtósáv lesz az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszáról, valamint a 7-es útról is. A környék tömegközlekedése már most jól megoldott, így ezen a téren csak kisebb bővítésre lesz szükség. A Galvani híd megépítésével pedig a pesti oldalon élők is könnyedén elérhetik a kórházat. 

Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: az idei évben a Szent Imre Kórházat 3,7 milliárd forintnyi támogatásból korszerűsítik, és további 5 milliárd forintos állami támogatást kap az intézmény. Ebből az összegből nemcsak az épület, hanem a kórház eszközállománya is megújul. Az intézmény nagy értékű képalkotó diagnosztikai eszközöket (CT, MRI, DSA), ultrahangkészülékeket, szülőágyakat, inkubátorokat, EKG, EEG, CTG eszközöket kap. A műtéti, az aneszteziológiai és az intenzív terápiás ellátás teljes eszközparkja megújul – hangsúlyozta a miniszter. A Szent Imre Oktatókórházban lesz majd például a mozgásszervi operációra váró betegek felkészítése a műtétre, illetve itt folyik majd az utókezelésük is. A rehabilitációban nagy szerepe lesz a tervezett termálfürdőnek is.

– A XIX. században a Szent Imre Kórház helyén működött az Erzsébet sós fürdő – hívta fel a figyelmet erre a fantasztikus kincsre Németh Zsolt országgyűlési képviselő. Kiemelte: a beruházásnak köszönhetően pár év múlva újra élvezhetik az emberek a gyógyvíz jótékony hatásait. A szálloda megépítésével pedig fellendülhet a gyógyturizmus is Dél-Budán. (Viszkocsil Dóra)