Feketén fehéren - Hell Ferenc fotókiállítása
Tízéves jubileumát ünnepelte a Budafoki Fotóklub
2019-08-08

Évfordulóra gyűltek össze azok, akik megjelentek a Feketén, fehéren című kiállításmegnyitón a Vén Emil Galériában. A Hell Ferenc fotográfus fekete-fehér fotóiból összeállított tárlaton, az ő fotóival ünnepelte meg 10. születésnapját a Budafoki Fotóklub, melynek tagja és egyben titkára is a portréit bemutató alkotó.

Hell Ferencet, aki Félek, hogy ködbe veszek című képével 2018-ban elnyerte az Év Budafok-Tétényi Természetfotósa címet, és márciusban a Budafoki Könyvtárban tűnt fel fotóival a Mosolyra fel! címet viselő program kiállítói között, Vankó András köszöntötte.

– Sokan azt gondolják, hogy sokkal egyszerűbb fekete-fehér felvételt készíteni, mint színes fotográfiát, de ez óriási tévedés, mert amíg a színes képeknél nem tűnik fel egy-egy apró hiba, addig ezeknek a fotóknak tökéletesnek kell lenniük, nem veszhetnek el részletek, az alkotónak nincs tévedési lehetősége, és Hell Ferenc kiállításának ez a legnagyobb értéke – mondta megnyitóbeszédében a fotóklub elnöke.

A kiállítás megnyitóján a debreceni Vojtina Bábszínház színészei, Hell Krisztina és Hajdú Péter fekete-fehér irodalmi összeállításában többek között Babits Mihály, Kányádi Sándor és Szabó Lőrinc versei hangzottak el, a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola növendékei – Ábrahám Eszter, Bacsó Dániel, Lukács Máté és Sztasák Natán – pedig egy kortárs szerző kezet-lábat megmozgató klasszikus művét adták elő.

Hell Ferenc önálló kiállítása augusztus 20-ig tekinthető meg a Vén Emil Galériában a Klauzál Ház nyitvatartási idejében.

(Tamás Angéla)