Idén is méltón emlékeztek Klauzál Gáborra
A 2004-ben alakult Klauzál Gábor Társaság 2006 óta minden évben kétnapos rendezvénysorozattal tiszteleg névadója, Klauzál Gábor emléke előtt. Április 21-22-én 12. alkalommal tartották meg az eseményt.
2017-04-24

A Klauzál Napok Tétényben minden évben egy jeles eseményhez kapcsolódik, tavaly a politikus halálának 150. évfordulójára, idén pedig a kiegyezés 150. évfordulójára emlékeztek. A program célja, hogy az első felelős kormány minisztere elfoglalja méltó helyét a magyar köztudatban. A Klauzál Gábor Társaság 2006-ban közadakozásból emléktáblát állíttatott a 19. századi politikus budatétényi villájának falán. A Társaság kezdeményezésére a kerület művelődési háza 2007 óta a Klauzál Ház nevet viseli, amely előtt 2012-ben – szintén közadakozásból – egészalakos bronzszobrot emeltek Klauzál Gábor tiszteletére.

A rendezvény első napján, pénteken az ifjúságé volt a főszerep. A Klauzál Házban 10-14 éves diákok mérettették meg magukat a „Klauzál Gábor és a kiegyezés” címmel indított – Kincses Katalin tanárnő által vezetett – vetélkedőn, ahol hat háromfős csapat versengett egymással. A győztes, a Baross Gábor Általános Iskola 7. osztályos csapata volt (felkészítő tanár: Monostoriné Szeleczky Gabriella) leplezhette le és egyben koszorúzta meg a Klauzál Ház aulájába visszakerült Klauzál Gábor életrajzi tablóját.

Az esemény második napja a budatétényi Szent Mihály kápolnánál kezdődött – itt kötött házasságot 1853-ban Klauzál Gábor és Schmidt Emma –, ahol „Legendás szakállak, harcias bajuszok…” címmel vetítettképes visszatekintést hallgathattunk meg dr. Fogarasi Klára néprajzkutató-fotótörténész előadásán. Ezt követően a Klauzál-villánál Sisak András tanár beszélt – a hallgatóságot is megénekeltetve – az 1848-1867 közti magyar zenei életről, majd megkoszorúzták a Klauzál emléktáblát és a „Deák széke” emlékhelyet, ahol Budafok-Tétény Önkormányzata nevében Karsay Ferenc polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester hajtott fejet a politikus előtt tisztelegve. A rendezvényen kiemelkedtek érdekességükkel a szombat délutáni történelmi előadások a Nagytétényi Kastélymúzeum dísztermében. A programrészt Hódi Szabolcs, a Klauzál Gábor Társaság titkára nyitotta meg, aki dr. Szász Zoltán és dr. Závodszky Géza történészt köszöntötte az előadók között. A kiegyezésről szóló előadások után kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt a meghívott történészekkel.

Hódi Szabolcs, a programok felelőse elégedetten nyilatkozott a Klauzál Napokról. Elmondta, bízik benne, hogy céljukhoz – Klauzál Gábor köztudatba emeléséhez – évről évre közelebb kerülhetnek.

Fotók: Mátyás Tibor, Kecskeméti Tibor

Kapcsolódó képgaléria: