Kerületi pedagógusokat díjazott a főváros
Brauner Gusztávné, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda általános intézményvezető-helyettese, valamint Molnárné Kondrát Mariann, a Baross iskola tanítónője is Bárczy István-díjban részesült, melyet június 6-án a Főpolgármesteri Hivatalban vehettek át.
2018-06-12

A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és 2010-ben adták át első alkalommal. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez és ezáltal a főváros fejlődéséhez.

A Bárczy István-díjakat Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettestől és Nagy Gábortól, az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnökétől vehették át a díjazottak, összesen huszonöten. Elismerték köztük két budafok-tétényi pedagógus munkáját is, akiket Karsay Ferenc, a kerület polgármestere terjesztett fel a díjra.

Brauner Gusztávné, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda általános intézményvezető-helyettese a nagy hivatástudattal, türelemmel végzett óvodapedagógusi tevékenységéért, valamint innovatív és kompromisszumkész vezetői munkájáért részesült az elsimerésben.

Díjazták a Baross Gábor Általános Iskola tanítónőjét, Molnárné Kondrát Mariannt, aki a tanulók egyéni képességeinek kibontakoztatását szem előtt tartó, kitűnő pedagógiai érzékkel végzett, sokoldalú oktató-nevelő munkája elismeréseként vehette át a díjat.

Gratulálunk!

Forrás és képek: http://budapest.hu/Lapok/2018/atadtak-az-idei-barczy-istvan-dijakat-25-en-kaptak-meg-az-elismerest.aspx