Látványos, izgalmas BMTE-FTC visszavágó volt Budafokon - Videóval frissítve!
Örömfoci volt ma a BMTE pályán, polgármesteri kezdőrúgással indult és romantikus lánykéréssel ért véget a mai ünnep.
2017-05-26

Ma is igaz volt a jelszó: Siker a csapatnak, ünnep a kerületnek!  A 2-4-es végeredmény csak egy számpár, a pályán bemutatott játék mindent felülmúlt, békebeli örömfocit láthattunk!

A fiúk mindent beleadva küzdöttek, végig teljes gőzzel hajtottak az utolsó percig. A VIP lelátón ott volt a hazai labdarúgás több ismert személyisége, kerületünk több intézményvezetője és az önkormányzati elöljárók is teljes létszámban eljöttek a mérkőzésre, köztük a kezdőrúgást is elvégző Karsay Ferenc polgármester.

A többezres hazai drukkercsapatot az sem bátorította el a fiúk lelkes buzdításától, hogy több esetben is erősen vitatható bírói döntéseknek lehettünk tanúi, nem a budafokiak javára. A lényegen azonban ez nem változtat: jó volt ezúttal is budafok-tétényinek lenni! A két gyönyörű telitalálat a Fradi kapujába csak hab volt a tortán. Köszönet érte Csizmadia Csabának és Kovács Dávidnak! A mérkőzés gólszerzői: Csizmadia (25.), Kovács D. (49.), illetve Kundrák (21., 34.), Hajnal (30., 11-esből), Moutari (71.)

Május 17-én a többezer szurkoló a teltházas BMTE pályán és a sokezer tévénéző az M4 élő közvetítésének köszönhetően azt láthatta, azt érezhette, hogy újjáéledt a 105 éves budafoki legenda, a BMTE ismét az élmezőnyhöz tartozik, amire mi mindannyian büszkék vagyunk a kerületben!

Prukner László, a BMTE edzője a budafokteteny.hu-nak a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, bízik benne, hogy a lelátókon a szurkolók, és a TV-nézők is láthatták, hogy a budafokiak bátrabban játszanak, mint ahogyan azt tették három héttel ezelőtt a Groupama Arénában. Látványos, gólokban gazdag mérkőzést nyújtottak a játékosok. Egy NB II-es csapathoz illő teljesítményt mutattunk fel, amire mindannyian büszkék lehetünk – mondta Prukner László. Köszönet jár az önkormányzatnak és a tulajdonosnak is a támogatásért, sokat nyert ezzel az egész kerület! Bízzunk benne, hogy az emberek ugyanilyen szép számban eljárnak majd a bajnoki meccsekre is a tavaszi nekibuzdulás, és a látványos sikerek után – mondta a BMTE edzője.

A romantika sem maradt el a különleges sportünnepélyen: a szurkolói táborban is bizonyára többeket könnyekig meghatott az a felemelő jelenetsor, amely a mérkőzés után játszódott le, ugyanis a MBTE második góljának szerzője, Kovács Dávid a pályán kérte meg az egészről semmit nem tudó barátnője kezét. Az ünnepségről csak kevesen tudtak, és azelőtt került rá sor, hogy a hazai játékosok megköszönték volna a drukkereiknek a bíztatást. A picit megszeppent barátnőt a lelátóról vezették be a pályára, Kovács egy csokor virággal a kezében térdelt le elé és kérte meg a kezét, majd az igen után felhúzta a gyűrűt szíve választottja ujjára. Mindeközben a kivetítőn szép utalások voltak olvashatóak, amelyekből mindenki fokozatosan jöhetett rá, hogy miről is lehet szó, ezt a folyamatot a romantikus zene is segítette.

A szerelmeseknek a budafokteteny.hu szerkesztősége nevében is nagyon sok boldogságot kívánunk!

Az M4 közvetítésében is látható volt a lánykérés.

A nemzetisport.hu-nak nyilatkozott is a lánykérő.

A Promontor TV összeállítása:

 

Kapcsolódó képgaléria: