Lehet és kell is emlékezni!
A Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából február 24-én közös visszaemlékezésre hívta Budafok-Tétény Önkormányzata a kerület polgárait a Városháza dísztermébe.
2017-02-26

A rendezvényen elsőként Karsay Ferenc polgármester emlékezett meg a több mint hét évtizeddel ezelőtt történtekről.

Beszédében a többi között a következőkre hívta fel a figyelmet: "Vajon túlléptünk-e már a kommunizmuson? Ma már Európában senki nem nevezi magát kommunistának, a kommunista eszme éppúgy hiteltelenné vált, mint édestestvére a fasizmus. De ma is vannak, akik az univerzális megoldókulcs birtokosának képzelik magukat, mint egykor a kommunisták. Vannak, akik saját magukat progresszívnek, haladónak nevezik, mindenki mást pedig a haladás ellenségeként takarítanának el az útból, mint a kommunisták."

Budafok-Tétény polgármestere hangsúlyozta: a kommunizmus áldozatainak emlékét azzal ápoljuk, ha minden embertelen, kizárólagosságra törekvő, kirekesztő, a természetadta közösségeket mással helyettesíteni akaró mozgalmat visszautasítunk. "Nekünk fontos a család, a nemzet, a helyi közösség talpkövének pedig a templomot és az iskolát tartjuk. Nem keressük a konfliktust, de nem is fogunk meghátrálni. Erre kötelez bennünket a kommunizmus áldozatainak emléke!" - ezzel a gondolattal fejezte be beszédét Karsay Ferenc.

A megemlékezés Dizseri András újságíró szavalatával folytatódott, Faludy György: Kihallgatás című verse hangzott el. A megrázó és elgondolkodtató gondolatok után Menczer Erzsébet a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke olvasta fel beszédét. A rövid történelmi visszatekintés után így fogalmazott: "Nézzenek egymásra -, mert elszántsággal és elégtétellel tölthet el bennünket az a tény, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, és ezt megtehetjük -, több mint félévszázados elnyomatás, hallgatási parancs, és zsarolás után. Tulajdonképpen diadalmas nap ez a mai, ne fejezzük be a múlt megidézését keserű szájízzel."

Menczer Erzsébet szerint a kommunizmus áldozatainak emléknapja lehetőséget teremt arra, hogy felidézzük és emlékeztessünk mindenkit arra, hogy mire is képes a kommunista hatalom. Mint fogalmazott: "Az ötvenes években vert és gyilkolt, a hatvanasban már csak börtönbe zárt, a hetvenes években kiegyezést ajánlott, de azért még gumibotozott, hogy aztán a nyolcvanas évek végére az ország morális és gazdasági lezüllesztésével végleg elzálogosítsa a jövőt".
 
A megemlékező műsor végén a közönség egy részletet hallgathatott meg Orosz Károly A budapesti polgárok kitelepítése 1951-ben Dombrádra című írásából, melyet Sebes Gábor önkormányzati képviselő olvasott fel. A Szózat eléneklése után a megjelentek elsétáltak az 1956-os emlékműhöz, ahol elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A városházi megemlékezés előtt a budafoki Piactéren Karsay Ferenc polgármester, az esemény díszvendége, Menczer Erzsébet, valamint a három alpolgármester, Németh Zoltán, Szepesfalvy Anna és Zugmann Péter megtekintették a Hétszázezer című interaktív élménykiállítást, amely a Gulág Emlékbizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Gulág-emlékév részeként, az önkormányzat támogatásával valósult meg. 

A Kecskeméti Színjátszó Műhely olyan megtapasztalható és átélhető élményeket próbált nyújtani a Piactérre látogató érdeklődőknek, amely által a nézők fogékonyabbá válnak a munkatáborokban robotoló emberek szenvedései iránt.

A polgármester beszéde itt olvasható.

A Promontor TV összefoglalója:

 

Kapcsolódó képgaléria: