Mesebemutatóra készül Szalóki Ági
A Nádasdy iskola egykori tanulóját Liszt-díjjal jutalmazták az idén
2017-07-24

„Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének.”
(Kodály Zoltán)

A sűrű év végi koncertezés után különleges színházi előadásra, a gyermekdalaira írt mese bemutatójára készült az idén Liszt-díjjal kitüntetett Szalóki Ági. A népdalénekesként indult és gyermeklemezeiről is ismert Artisjus- és többszörös Fonogram-díjas dalszerző a Gingalló című zenés bábkoncert főszereplőjeként nemcsak énekel, hanem táncol és prózai szövegeket is mond a színpadon, amely szerepkör – elmondása szerint – egészen új a számára.

– Tizenkét nyelven énekel, keresztül-kasul bejárta a világot, több ezer koncerten énekelt, mégis újdonság, hogy színpadon áll?

– Eddig még soha nem játszottam színházban. Nagyon izgalmas feladat, mert én alapvetően koncertezem, ezért máshogy közelítek a gyerekekhez, másféle attitűddel és más helyzetben, viszont itt a mese szereplője vagyok. A Gingalló abból a szempontból is nagyon érdekes, hogy a díszlet, a bábok és a jelmezek a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Intézmény tanulóinak rajzai alapján készültek. Az évad végéig huszonöt előadás ment le, de októberben folytatjuk, mert Meczner igazgató úr több százat tervez belőle.

– Nemrég jelent meg első videoklipje, ősszel fellép a Zeneakadémián, és ha jól tudom, akkor új lemezzel is jelentkezik.

– Eddig gyermekeknek szóló és jazzlemezek jelentek meg tőlem, most népzenei albumot készítek, ami hatalmas munka. A népzene területén indult a pályám, ebben a műfajban mélyültem el igazán. Bármivel foglalkozom, ehhez tudok visszanyúlni. Ez nagyon fontos alap a számomra. A népzene, a népdalok szeretete Budafokhoz, Bodza Klárához és a Népzenei tanszakhoz vezet vissza.

– Olyan szép emlékeket őriz a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskoláról, hogy a Magyar Örökség díjra is javasolná?

– Magyarországon a nyolcvanas években két iskola vállalta fel, hogy intézményes keretek között népzenét oktasson. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezek egyikébe, a Nádasdyba járhattam. Azonnal olyan kiváló gárda tanított a Népzenei tanszakon, mint a Méta együttes tagjai, Salamon Beáta, Berán István, Mohácsy Albert, Nagy Zsolt vagy Bodza Klára, akihez népi énekre jártam. Olyan emberekkel tanultam itt, mint Lelkes András, aki ma az egyik legnagyobb magyarországi folk- és világzenei kiadó, a Hangvető társalapítója, Majorosi Mariann, a Csík Zenekar énekesnője vagy Kuczera Barbara, a Fölszállott a páva versenyzőinek felkészítő mestere. A Nádasdy iskola haladó szellemű, nyitott, Kodály és Bartók szellemét követő intézmény, amelyet méltónak tartok a Magyar Örökség díjra.

(Tamás Angéla)