Prevenciós és bűnmegelőzési előadások két napon keresztül a Cziffra Házban
A BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitányság és a Cziffra Ház közös szervezésében prevenciós és bűnmegelőzési előadásokat tartottak november 17-én és 18-án.
2015-11-18

A keddi nyitónapon Karsay Ferenc polgármester és drBató András. r. alezredes., XXII. kerületi kapitányságvezető köszöntötte a zömében fiatalokból álló hallgatóságot. A programsorozat Zacher Gábor toxikológus, igazságügyi szakértő előadásával kezdődött,majd  Tímár Ágnes, a Káldor Adolf Szakorvosi Rendelőintézet dietetikusának előadásával folytatódott. Utóbbi előadásán a helyes táplálkozás alapelveit ismertette, majd az „internet nem felejt” című prevenciós programon hasznos tanácsokat kaptak a résztvevők a biztonságos internethasználatról. A délután Klobusitzky György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mestertanárának „Vigyázz magadra!” című előadásával folytatódott, másnap pedig az internetes prevenciós programot követően Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője és Oláh László rendőr alezredes tartott előadást.

 

Az eseményen több előadó is nyilatkozott a budafokteteny.hu-nak:

Zacher Gábor toxikológus, igazságügyi szakértő is rövid interjút adott honlapunknak.

Kocsis M Brigitta, „az internet nem felejt” című előadás egyik előadója is nyilatkozott a budafokteteny.hu-nak.

dr. Bató András. r. alezredes., XXII. kerületi kapitányságvezető is köszöntötte a keddi nyitónapon a résztvevőket, majd nyilatkozott a budafokteteny.hu-nak.

A Klauzál Ház igazgatója, Varga Barbara is nyilatkozott a szakmai nappal kapcsolatban honlapunknak.

Kapcsolódó képgaléria: