Hírek

Sikeres a YouInHerit projekt
A Lics, a Katona és a Törley pincészet is segített a programok megvalósításában
2019-04-08

Hároméves program zárul májusban. A YouInHerit nevű projektet – melynek célja többek között fiatalok bevonása tradicionális szakmák megőrzésébe – sikeresnek tartják a szakemberek.

A projektben hazánkon kívül Szlovénia, Horvátország, Olaszország és Lengyelország vesz részt, Budafok-Tétény Önkormányzata vezető partnerként koordinálja az együttműködést Szepesfalvy Anna alpolgármester vezetésével. Mielőtt értékelné az eltelt majd három év munkáját, lapunknak elmondta, hogy a projekt 2016. június 1-től 2019. május 31-ig tart, s az Európai Unió társfinanszírozásával, a Közép-európai Transznacionális Együttműködési program keretében valósul meg.

– Mi a célja az éveket átívelő nemzetközi programnak?

– A YouInHerit projekt célja olyan innovatív módszerek és eszközök kidolgozása, melyek lehetővé teszik a fiatalok bevonását az olyan tradicionális szakmák megőrzésébe, mint például a borászat és a szőlészet – válaszolta. –Fontos cél, hogy szakmai segítséggel és a fiatalok bevonásával, innovatív és kreatív ötleteikkel növelni tudjuk a projektben részt vevő régiók versenyképességét. A projekt lényege a tapasztalatcsere, az együtt gondolkodás, a meglévő módszerek átvétele különféle partnerségi eseményeken keresztül.

– Hogyan összegezné az eltelt időszak eredményeit?

– Mindenképp sikeres, hiszen a programunkba mintegy háromszáz fiatal kapcsolódott be és igazán innovatívak voltak. Hasznos ötleteikkel, javaslataikkal hívták fel magukra a figyelmet, különösen a szőlészet-borászat területén. Ezekre az ötletekre építve egy regionális akciótervet dolgoztunk ki, amihez kapcsolódott egy „tesztprogram” is, amely többek között tartalmazott egy képzési programot is. Ez a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnáziummal és Szakközépiskolával közösen jött létre, a YouInHerit projekt partnereként. A képzés a Borturisztikai asszisztens, illetve menedzserképzés nevet kapta, és a hallgatók olyan ismeretekre tettek szert, amelyek megfelelő alapot nyújtottak ahhoz, hogy a borászathoz kapcsolódó különböző területeken sikeresen eligazodjanak, s megismerhették a borturizmus, a borászat, a rendezvényszervezés és az üzleti tervezés alapjait. Ehhez sok segítséget nyújtottak a Lics, a Katona és a Törley pincészet vezetői is.

– A pincészetek is hasznosítják a képzésen részt vett fiatalok munkáját?

– A helyi borászok örömmel fogadták őket, egy-két kreatív, innovatív fiatalt azóta már alkalmaznak is!

A projekt májusban konferenciával és kiállítással zárul.

(Temesi László)