Hírek

Sorsfordítás – A paraszti társadalom felszámolása 1945-1962 című kiállításmegnyitó a Tangazdaságban
A Soós István Borászati Szakképző Iskola Tangazdaságában nyitották meg a paraszti társadalom felszámolásáról szóló vándorkiállítást, melyet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága az Országgyűlés Hivatala Közművelődési és Közgyűjteményi Igazgatóságával közösen szervezett.
2018-10-24

A Sorsfordítás című vándorkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy a diákok megismerhessék a tragikus, mai napig feldolgozatlan történelmi eseményeket a hagyományos magyar paraszti életforma felszámolására való törekvést. A kezdeményezés háromlépcsős programból áll: kiállításból, rendhagyó történelemórából és egy iskolák közötti vetélkedőből.

Október 17-én a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tangazdaságában tartották a Sorsfordítás- A paraszti társadalom felszámolása 1945-1962 című vándorkiállítás és az ahhoz kapcsolódó programsorozat ünnepélyes megnyitóját.

A megnyitó a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola néptáncelőadásával kezdődött, melyet Fodor Endre, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának sajtófőnöke konferált fel.

A diákok magával ragadó műsora után Földesi Gyula, a Soós István iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket, köztük Karsay Ferenc polgármestert, Dr. Földváryné Kiss Rékát, a Nemzeti Emlékezet Bizottsági elnökét, Dr. Estók Jánost, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatóját és Farkas Sándort, az Agrárminisztérium miniszterhelyettesét. Elmondta, hogy a kiállítás témája szorosan kapcsolódik az iskolához, hiszen az agráriummal napi szinten foglalkoznak az élelmiszeriparban.

 ,,… Mégis csak tarthatatlan állapot a huszadik században, hogy nem egy, de több ember a művelet után nem bírt saját erejéből hazamenni…” Dr. Földváryné Kiss Réka egy 1959-ben a Népszabadsághoz, a jászárokszállási dolgozók nevében intézett levéllel ismertette a kor tragédiáját. Elmondta, hogy a kiállítás egyszerre mutatja meg az akkori valóságot és a korszak propagandáját is. Fontosnak tartja, ahhoz hogy igazán meg tudjuk becsülni a szabadságot, amiben élünk, ismernünk kell azt a kort is, amikor diktatúra volt.

Dr. Estók János elmondta, hogy a kiállításról szóló időszakot az utóbbi évtizedekben nem ismerhettük meg teljes valójában, ennek a hiányosságnak a pótlására hozták létre a három lépcsős programot, melyet részletesen ismertetett.

Farkas Sándor személyes érintettségéről beszélt. Elmondta, hogy ezt a korszakot igazán csak az értheti meg, aki átélte, de ismernie mindenkinek kell. Beszéde után ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást, a rendezvényt pedig a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola megérintő néptáncműsorával zárta.

A kiállítás október 24-től a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola klubtermében lesz megtekinthető.

A rendhagyó történelem órát november 7-én 11 órakor tartják az iskolában, a vetélkedő pedig előreláthatólag november végén lesz.

Fotó: Kocsis Zoltán

Kapcsolódó képgaléria: