Szent István sziklára építette az országot
Augusztus 20-án a Budatétényi Szent István templomban ökumenikus istentiszteleten emlékeztek a felekezetek az államalapítóra és a tetteire.
2015-08-21

A szentmisét Udvarnoky László plébános celebrálta. Az eseményen részt vett Karsay Ferenc polgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő is.

Fülöp Ákos plébános prédikációjában arra kérte az embereket, hogy gondolják végig milyen értékeket szeretnének átadni a jövő nemzedékének. "Kellő alap nélkül nem lesz elég erős a várunk, ezt tudta Szent István is, ezért építette országát sziklára, azaz Jézus Krisztusra." A szentmise után Udvarnoky László plébános a templomkertben megáldotta az új kenyeret, melyet Karsay Ferenc polgármester szelt fel.

Kapcsolódó képgaléria: