Hírek

„Teltházas” volt az idei 22. Nagytétényi Szüreti Mulatság
A délelőtti órákban sorra érkeztek a csikóslányok a hintókon, a feldíszített nagyterembe, ott volt a gyülekező, ahol sorra készültek a népviseletbe öltözött ünneplőkről az emlékfotók.
2017-10-02

A déli harangszó alatt mindenki együtt énekelte a Himnuszt, majd László Istvánné a Nagytétényi Polgári Kör elnöke megnyitotta a mulatságot. Beszédében elmondta, hogy az erről az eseményről a legkorábbi fénykép amit találtak a kör tagjai, pont 110 évvel ezelőtt készült. A több száz emlékező egyszerre gondolt a nagytétényi ősökre, akik már az 1800-as években művelték a Rácz, Kakukk és Ó-hegy dűlőin a jófajta Kadarka, a Rácfekete, a Glitzer és a Tódor szőlőfajtákat.

 

A szüret végén megfáradva lovas kocsikon tértek haza a faluba, ahol először spontán módon, majd tudatosan szervezték meg a hajnalig tartó szüreti mulatságot. A beszéd után Fülöp Ákos atya megáldotta a feldíszített kocsikra aggatott szőlőfürtöket és koronákat, majd a pezsgős koccintásokat követően elindult az ünnepi felvonulás.

 

A 12 díszes hintóból álló konvoj előtt a Budafoki Fúvós Egylet kíserte végig zenés aláfestéssel a több kilométeres utat. Összesen 145-en vettek részt a felvonuláson, de a séta közben rengetegen csatlakoztak a jó hangulatú eseményhez. A hagyományokhoz hűen idén is két helyszínen álltak meg a táncosok és a kocsik. A Bartók lakótelepen és a Nagytétényi Kastélymúzeumnál is bemutatták a csikósok a táncukat, majd a Hugonnai iskola kórusa és a Csilingelő kórus énekelt a közönségnek.

 

A Szelmann Házban délután folytatódott a program. Elsőként a Szigetcsépi Sváb Néptánccsoport lépett fel, majd Kecskeméti Rita énekelt bor- és népdalokat. A hajnalig tartó szüreti bál előtt a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola néptánccsoportja alapozta meg a jó hangulatot.

 

A hivatalos nyitóünnepségen és a további rendezvényeken is ott volt Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, Szepesfalvy Anna, Zugmann Péter és Németh Zoltán alpolgármester, dr. Bató András rendőrfőkapitány, valamint a Nagytétényi Polgári Kör egyik kiemelt támogatója, Bakos Miklós.

 

 

(Viszkocsil Dóra)

FOTO: KOCSIS ZOLTÁN ::

Kapcsolódó képgaléria: