Újabb sikeres állásbörze a kerületben
Egyre többen szeretnének helyben munkát találni. Közel kétszáz álláskereső látogatott el az önkormányzat és a stratégiai partnerei összefogásával rendezett szeptemberi állásbörzére a Cziffra Házba.
2017-09-18

Az állásbörzén 12 kerületi cég és intézmény képviseltette magát és ismerkedett személyesen az álláskeresőkkel, akik közül többen kifejezetten azért szeretnének Budafok-Tétényben dolgozni, mert időt szeretnének spórolni az utazással.

Immár harmadik alkalommal rendeztek állásbörzét a kerületben, helyi cégek és intézmények állásajánlataival. „A tapasztalat azt mutatja, hogy egyre nagyobb az érdeklődés mind a cégek, mind az álláskeresők részéről, hiszen számtalan előnye van annak, ha valaki helyben talál munkát és nem kell órákat töltenie a munkába járással.” – mondta honlapunknak Balogh Zsuzsa, a rendezvény főszervezője.

„A résztvevő cégek és intézmények túlnyomórészt az önkormányzat stratégiai partnerei közül kerültek ki, akik folyamatos munkaerőhiánnyal küzdenek, ezért is döntöttünk úgy, hogy rendszeressé tesszük a kerületi cégek és álláskeresők találkozóját: a következő állásbörzét 2018 tavaszára tervezzük.”- mondta a budafokteteny.hu-nak Salamon Judit, az önkormányzat stratégiai partnerségi programjának felelőse.   

Kapcsolódó képgaléria: