Zártkerti övezetek, építményekkel - Budafok-Tétényben is
Egy pátyi ügy kapcsán fontos tulajdonosi tudnivalókról nyilatkozott a Kossuth rádiónak dr. Szántó János, a budafok-tétényi önkormányzati hivatal jegyzője.
2016-12-12

Meghosszabbították a határidőt, jövő év végéig még ingyenesen lehet a földhivatalokban megváltoztatni a zártkertek besorolását, a művelési ágak kivonásával, ám, a lehetőséggel még nem lesz építési telek a termőföldünkből, mégis előnyösebb módon lehet azt használni.

Zártkerti vagy más néven termőföldi kategóriába eső ingatlanok művelés alóli kivonásának pont az lenne a lényege, hogy meggyorsítson vagy lekövessen élethelyzeteket, amelyek településrendezési vagy településfejlesztési tárgyúak. – hangzott el a rádiós műsorban. Vannak ugyanis olyanok, akik a zártkertekben nem feltétlenül mezőgazdasági művelés céljából élnek vagy tevékenykednek, hanem pusztán szükségszerűségből, szokásból akár életvitelszerűen is ott laknak – nyilatkozta a Kossuth Rádió - Napközben című műsorának dr. Szántó János. Budafok-Tétény jegyzője szerint érdemes a tulajdonosoknak körültekintően eljárniuk, előzetesen alaposan tájékozódniuk a jogszabályi előírásokkal kapcsolatban az ilyen típusú ingatlanok esetében.  

 

Részletek (a felvételen 9.10-től hallható a dr. Szántó János jegyzővel készült telefonos interjú):

 

http://www.hirado.hu/2016/12/12/hatranyos-is-lehet-a-zartkertek-atminositese#