Hírek

1956-ban nemzetőrként védte a hazát, majd a forradalom leverését követően, több társával együtt 1957. januárjában emigrálni kényszerült.

Egymillió forintos támogatást szavazott meg augusztus 31-én a Fővárosi Közgyűlés Klauzál Gábor XXII. kerületi szobrának megvalósítására.

Szeptember 10-én egy kicsit rövidebb ideig tartott a gyakorlás: fél évszázados lett a Lágymányosi Spari.

A kalocsai Tomori Pál Főiskola budapesti telephelyén tanuló hallgatók immár az intézmény saját épületében kezdhetik meg a tanulmányaikat Budatétényben.

Két elkövető mintegy hatmillió forintot zsákmányolt szeptember 12-én kevéssel 14 óra előtt a Dózsa György út -VIII. utca sarkán lévő postahivatalban.

Az önkormányzat ingyenes wifiszolgáltatást vezet be a kerületben. Egyelőre a városközpontban és a Klauzál Házban lesz igénybe vehető az új szolgáltatás.

Szabolcs Attila polgármester és dr. Lukovich Tamás, a Pro Régió Kft. ügyvezető igazgatója támogatási szerződést írt alá augusztus 22-én Nagytétényben.

A budatétényi Szent István plébánia augusztus 20-án minden évben körmenetet tart. A megáldott újkenyeret a polgármester szegte meg; ez is hagyományos része a budatétényi ünnepnek.