Hírek

Vágási Jutkát ezúttal zenés komédiában láthatjuk
Ivancsics Ilona független produkciókkal járja az országot
2013-02-07

A televíziónak köszönhető, hogy Ivancsics Ilonát a mai napig Vágási Jutkaként üdvözlik úton és útfélen. A színésznő a tizenhárom éven át tartó sikeres sorozat, a Szomszédok által vált népszerűvé és széles körben ismertté annak ellenére, hogy a József Attila Színházban, a Soproni Petőfi Színházban és a Száguldó Orfeum előadásaiban közel hatvan színpadi szerepben láthattuk már. Százötvenszer volt színpadon mint kis herceg, de játszott Shakespeare-t, Spirót, Csehovot és Brechtet is. A Lulu című zenés komédiában Ellát alakítja március 24-én a Klauzál Ház színpadán.

- Közel tíz éve, hogy búcsút mondott Sopronnak. Mi volt az oka, hogy eljött a társulattól?

- Jól éreztem magam a Petőfi Színházban, ahol kiléphettem a naiva szerepből és komoly feladatokat kaptam, de Szentendrén lakom és van egy fiam, aki most huszonkét éves. Mikor tinédzser korú lett, úgy éreztem, mellette a helyem, szüksége van rám, így szabadúszó lettem.

- Öt éve párjával, Sebők Péterrel saját színházat alapítottak, a Száguldó Orfeumot. Nem lehet könnyű magánerőből, mindenféle állami támogatás nélkül fenntartani egy színházat.

- Színész vagyok, játszani akartam, de megszűntek a lehetőségeim. Egy idő után se színház, se szerep, se szinkronizálás nem adódott, így ki kellett találnom valamit. Gyerekdarabokkal kezdtük, mert arra gondoltam, hogy az egyszerűbb. Létrejött az első önálló produkciónk: Pozsgai Zsolt rendezésében, soproni művésztársaimmal bemutattuk a Panna, a pöttöm című Andersen-mesét. Az Aranytízben próbáltunk, ahol negyven előadás ment le. Ezt hosszabb "kínlódás" követte, majd Hűvösvölgyi Ildikóval újabb önálló vállalkozásba fogtunk. Bencze Ilona rendezésében előadtuk az Acélmagnóliákat, amely nagyon jól sikerült. Ezzel a darabbal kezdtük járni az országot. Párom marketinges, így a kezdeti nehézségek után az is megoldódott, hogyan adjuk el magunkat. Szabadságszerető ember lévén élvezem, hogy senkinek nem vagyok kiszolgáltatva, azokkal az emberekkel dolgozom, akiket én választok és olyan darabokat viszünk színre, amilyeneket szeretnék.

Tamás Angéla

Zenés komédia két részben

a Klauzál Ház színpadán

A Klauzál Ház színháztermében március 24-én, vasárnap mutatják be Michel André Lulu című zenés komédiáját Koltai Róbert rendezésében. A Száguldó Orfeum két részes darabjában Ivancsics Ilona mellett Végh Edit, Szirtes Balázs, Király Adrián, Koltai Róbert, Kertész Péter és Bodrogi Attila játszik