Hírek

Három zenekarban
A Megasztár 2004-es döntősét, Gál Csaba "Boogie"-t hét évvel ezelőtt szinte mindenki ismerte.
2013-03-12

A TV2 tehetségkutató műsorában nyolc alkalommal lépett színpadra Molnár Ferenc "Caramel"-lel és Tóth Gabival. A versenyben ötödik helyezett lett, ami igen szép eredmény, ha azt vesszük, hogy az első válogatáson több százan énekeltek a zsűrinek, és közülük csak tizenkét énekessel ismerkedhetett meg a közönség. Amikor Boogie kipróbálta magát, 2003-ban a Megasztár második szériája a TV2-n kezdődött el, és még újnak számítottak a tehetségkutató show-műsorok. Az első verseny győztesei, Oláh Ibolya, Gáspár Laci és Tóth Vera hirtelen rivaldafénybe kerültek, és nevüket egy csapásra megtanulta az ország. A hírnév és a befutás lehetősége sokakat ösztönzött arra, hogy a következő évben ők is kipróbálják tehetségüket a tévé képernyőjén. Gál Csaba "Boogie" már az első felhívásra is jelentkezett, de akkor be sem hívták a meghallgatásra.

- Tizenhárom éve dolgozott már a bankszakmában, amikor mega­sztár­ként feltűnt a tévé képernyőjén.

- A második szériára nagyon tudatosan készültem. Több száz vagy ezer ember között kellett olyat nyújtanom, amire még napokkal később is emlékeznek. A jelentkezők közül egyik jellegtelenebb volt a másiknál, ezért olyasmit kellett nyújtanom, amiben egyedi vagyok. Kigondoltam, milyen öltözékben megyek, és mit viszek magammal. A fémtestű gitárommal jelentem meg, és egy blues-számot énekeltem - hangszerkíséret nélkül. Úgy gondoltam, ebben senki nem tud legyőzni, mert akkor már több mint tíz éve játszottam különböző blues-zenekarokban.

- A versenyre gitárt vitt magával, pedig nyolc évig klarinétozott.

- A Madách gimnáziumba jártam, és közben zenét tanultam. Az érettségi után az Államigazgatási Főiskolára vettek fel, pedig az csak a B terv volt, mert eredetileg a konziba jelentkeztem. A klasszikus zene nem érdekelt igazán, a főiskoláról pedig három év után elüldözött a Pénzügy, jog és igazgatás című tantárgy, így kénytelen voltam munkát keresni. A banki munka mellett különböző formációkban játszottam, de mindig gitáron.

- A tehetségkutató legidősebb versenyzőjeként nem élte meg tragikusan, hogy "csak" ötödik lett?

- Érdekelt a popzene, de a Megasztár előtt nem volt lehetőségem kipróbálni magam ezen a területen. Izgalmasnak tűnt az egész, ezért jelentkeztem a versenyre. Azt gondoltam, talán eljutok az elődöntőig. Nem ismertem a mezőnyt és fogalmam sem volt, hogy tudok-e énekelni. A zsűri által jutottam be a tizenkét tévébeli versenyző közé. Az elődöntő után megnéztem magam és vállalhatatlannak találtam az egészet. Annyira begyulladtam, hogy elmentem egy énektanárhoz, Micheller Myrtillhez, mert addig soha nem tanultam énekelni. Ötödik helyezett lettem.

- Ország-világ megismerte, híres ember lett. Azóta dalokat is írt, és a TV2 Aktív című műsorában is dolgozott.

- Az első évben nagyon sokat koncerteztem, utána ez elült. Akkor is visszafogottan gondolkodtam erről a dologról, de ma már végképp úgy gondolom, hogy nem megasztár voltam, hanem a Megasztár című műsor egyik szereplője. Ez egy televíziós műsor, ahol szereplők kellenek.

- A zenélést nem hagytam abba, sőt, három blues-zenekarban is játszom.

A sikert követően visszamentem a bankba dolgozni, azonban több felkérés érkezett, hogy írjak zenét, és én belevágtam. Többek között a TV2 "Okosabb vagy, mint egy 5-es" főcíméhez írtam zenét és szöveget egyik zenész kollégámmal. Ezután az Aktívnak készítettem riportokat.
A témajavaslattól a vágásig minden az én munkám volt, és ezt nagyon élveztem. A tömegtermeléshez azonban már nem tudtam igazán alkalmazkodni, ezért inkább egy másik lehetőséget kerestem. Egy internetes újság, a Dívány munkatársa voltam, ahol viszont a szervezeti átalakulás miatt szűnt meg a munkalehetőségem.

- Mivel foglalkozik jelenleg?

- ?tmeneti időszakban vagyok, gondolkodom, hogy a hagyományos munkavállalói szférában keressek állást, vagy a médiában. Az egész képlékeny még. A párom 12 és 9 éves fiait nevelem, ami nem olyan bonyolult feladat, mint amilyennek látszik, januárban pedig megszületik közös gyermekünk, aki szintén fiú lesz. Nagytétényben lakunk, és a Duna-szigeten, ahol az esőzések elmaradása miatt már hetek óta két öböl van, remekül érezzük magunkat. Nincs folyami ág, így száraz lábbal át lehet menni a Kis-Háros-szigetre.