A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Nagytétényi Polgári Kör hat éve állította a Sváb Emlékhelyre azt a a műalkotást, amely a településről kitelepített németeknek állít emléket. 2012-ben egy hársfát is ültettek a tétényiek, amelyet nem sokkal az ünnepség előtt kiástak és elvittek. Karsay Ferenc polgármester bejelentette, a fát újra elültetik.

A sváb kitelepítés 71. évfordulóján rengetegen gyűltek össze a Sváb Emlékhelyen és énekelték el a magyar, majd a német Himnuszt a Südoffen Blaskapelle Zenekar kíséretével. Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Kludák Erzsébet, a Nagytétényi Helytörténeti Kör vezetője Schmidt Ferenc visszaemlékezéséből olvasott fel részleteket. 1947. augusztus 25-én az esti órákban gyűjtötték össze a kitelepítendő családokat és teherautókon szállították a Háros vasútállomásra, ahol marhavagonba rakták az embereket. Mindenki egy-egy 50 kilogrammos csomaggal hagyhatta el otthonát. A nagytétényi svábokat Németországba vitték, az ismeretlenbe. A történelmi visszatekintést követően az Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola egyik tanítója és két diákja Lázár Ervin Keserűfű című történetét mesélte el. A Hugonnai Vilma Általános Iskola diákjai is készültek a megemlékezésre, ők Elisabeth Neuberger-Schneider Elűzetve című versét adták elő.
Karsay Ferenc polgármester beszédét a nemrégiben eltulajdonított hársfa említésével kezdte. Olyan magyar testvéreket telepítettek ki ezelőtt 71 éve Nagytétényből, akik nem feltétlenül magyar nyelven beszéltek a mindennapokban, de ugyanolyan fontos részét képezték az egységes magyar nemzetnek, mint mindenki más – mondta a polgármester. Hozzátette: róluk emlékezünk meg ma és a hársfát újra elültetjük, mely jelképe az egységes nemzetnek.
Szirtes Edit, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke személyes gondolattal fejezte be a megemlékezést: „Szeretném megköszönni a Jóistennek, hogy itt lehetünk, hogy nem félünk, hogy szabadon emlékezhetünk, hogy őrizzük a családunkat és az egészségünket, amiben senki nem akadályoz meg, sőt még segít is” – mondta Szirtes Edit. Hozzátette: legyünk együtt egymásért közösségben, hogy meg tudjuk fogni annak a kezét, aki elesni készül. A beszédek végén a résztvevők koszorúkat és egy-egy szál rozmaringot helyeztek el az emlékműnél.
(Viszkocsil Dóra)