Egy hónappal ezelőtt lépett be az „évszázadosok” klubjába Keleti Ágnes, aki öt olimpiai aranyával a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője. A világ legidősebb élő olimpiai bajnoka ma is igen friss, képes még mindig spárgába lemenni, és nemrég még a Dunán evezett… Sportteljesítményére egy egész nemzet büszke lehet.

A sportszerető világ január 9-én, 100. születésnapján köszöntötte a sportlegendát, de azóta is ünneplik családtagjai, barátai, igaz, a koronavírus miatt csak szakaszosan, szolidan. Keleti Ágnes szívesen beszélt pályafutásáról és mai életéről lapunknak, annál is inkább, mert elárulta, többször megfordult Budafokon, méghozzá főleg vízi úton!

– Mozgás nélkül képtelen vagyok élni, odahaza ma is rendszeresen tornászom, de néhány évvel ezelőtt szinte mindennap eveztem is a Dunán – mesélte. – A folyó szomszédságában lakom a belvárosban, így gyakran kisebb-nagyobb túrákat tettem meg vízen, néha még Budafokig is elmerészkedtem. Most már csak motorcsónakon mernék menni… Nagyon szerettem ezeket az utakat, de sajnos évek óta maradt a szoba egy kis spárgázással, tornázással és a séta az utcákon. Persze, a járvány miatt egy éve már ez utóbbit sem tehetem kedvemre.

– Mint ahogy a cukrászdába járás is kimarad mostanában a programból…

– A legnagyobb bánatomra, mert egész életemben alig telt el nap, hogy fagyira, tortára vagy gesztenyepürére ne ültem volna be idehaza vagy külföldön a cukrászdákba. Édességből mindig minden mennyiség jöhet! A reggelim általában tejeskávéból, tojásból és sajtból áll, néha joghurtot és kefirt is eszem. Az ebédem könnyű, imádom a krémleveseket, főleg a tejszínes paradicsomlevest, amiből bármikor tudnék enni. Régebben viszont sokszor különcnek tartottak, mert ebédre főtt étel helyett inkább tejszínhabos gesztenyepürét vagy fagylaltot kívántam, vacsorára viszont szinte mindig gyümölcsöt eszem.

– Szerencsés alkat, mert nem látszik az alakján a rengeteg édesség, amelyet fiatalkora óta magába habzsolt.

– S, képzelje el, ez így volt versenyzőként is! Emiatt sokan irigyeltek, hiszen szinte minden csapattársam imádta az édességet, de nem ehetett, mert akkor jöttek a kilók is.

– Önnél pedig a sporteredmények: tíz érem az olimpiákon, ebből öt arany, bámulatos teljesítmény!

– Nem hiszem, hogy kiváló voltam, de lelkiismeretesen megtettem mindent, amit tudtam a sikerért és a hazámért. De a múlt elmúlt, a jövő jobban érdekel. Bánom is én, mennyi van hátra, amennyi van, annak örülök – tette hozzá derűsen, majd arra a kérdésre, hogy századik születésnapján milyen ajándéknak örült a legjobban, a következőt válaszolta:
– Egy gyönyörű színes könyvnek az életemről, ami most jelent meg Dobor Dezső és Dávid Sándor tollából. S persze, egy hatalmas tejszínhabos tortának!

(Temesi László)