Hírek

Nagy népszerűségnek örvendenek a gyűjtőpontok - Videóval frissítve!
A környezettudatosság jegyében Budafok-Tétény önkormányzatának kezdeményezésére használt sütőolaj- és sütőzsiradék-gyűjtő rendszer épült ki február elején a kerületben. A lakosság örömmel fogadta a kihelyezett tárolókat és szinte az első naptól kezdve folyamatosan hordták a palackokat, befőttesüvegeket.
2021-02-19

A Budafoki Szomszédok Piacán és a Szelmann Háznál található két, mindenki számára nyitott gyűjtőpontra az intézmények nyitvatartási idejében adható le zárt csomagolásban „cseppmentesen” (PET-palackban vagy befőttesüvegben) a háztartásokban keletkezett használt sütőolaj és sütőzsír.

A szolgáltató az egyre növekvő érdeklődés miatt már hetente – minden kedden – üríti a piacon található tárolót, amely a legnépszerűbb a kerületben. Amennyiben szükséges, plusz tárolókat is kihelyeznek.

Bár a kerület több óvodája is gyűjtőpontként üzemel, kérjük a lakosságot, hogy oda elsősorban azok vigyék, akiknek gyermekük az adott intézménybe jár. Az itt leadott sütőolajjal- és zsírral az óvodákat támogatják, hiszen minden begyűjtött kilogramm után 25 forint visszatérítést kapnak.

Tegyünk együtt a tisztább és egészségesebb Budafok-Tétényért! Gondolkodjunk előre, hiszen egy kis odafigyeléssel mi is nagy mértékben hozzájárulhatunk környezetünk megóvásához!

Bővebb információ korábbi cikkünkben olvasható.